Dr. Dudás Ágnes:

A használtszoftver-kereskedelem avagy jogkimerülés illetve jogsértési szankciók a mindennapokban

(Jelen tanulmány megjelenés alatt áll, csak a szerző kifejezett, írásbeli engedélyével használható fel. A lábjegyzetekkel kiegészített változat pdf formában olvasható.)

A cybertérben letöltési lehetőségek széles tárházával találkozhatunk, ha az internetet böngésszük, illetve saját postaládánkba is naponta kapunk egyre kedvezőbb szoftverlicencekre vonatkozó ajánlatokat.

A licencekkel (felhasználási szerződésekkel) két probléma lehet: 1, ha a szerző (az egyszerűség kedvéért szerző alatt értve valamennyi jogosultat) úgy gondolja, hogy a licenccel bármit megtehet, abba bármilyen korlátozást tehet, hiszen a többnyire általános szerződési feltétel-jellegű szerződés tartalmát a felhasználó az „I accept” vagy „Yes” gomb megnyomásával úgyis elfogadja, hiszen más lehetősége a szoftver használatára nem adódik; 2. ha a felhasználó azt gondolja, hogy licenc nélkül is bármit megtehet.

Az első esetben tipikus, ám jelenleg még keveset tárgyalt probléma a „használt szoftverek”1 kereskedelme illetve a nagybani szoftverek (volumen licenc) kiskereskedelmi felhasználása (azaz a pl. egy 100 fős licenc darabokban történő továbbértékesítése).

A második eset a jogsértések széles skáláját jelenti, a jogosulatlan futtatástól a többszörözésen, terjesztésen át egészen az engedély nélküli átdolgozásig. Figyelemmel arra, hogy ezzel kapcsolatos magyar döntések a tanulmány készítésekor nem ismertek, az ítélőtáblák és a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseinek „továbbgondolása” által vázolható a jogalkalmazás iránya, útja.

1. „Venni vagy nem venni?” – avagy a szoftverkereskedés problémája a jogkimerülés fényében

Bár magyar döntés még nem született a second hand szoftverkereskedéssel kapcsolatban, az Európában ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban jelenleg formálódó szakmai álláspont mindenképpen figyelemre méltó. A tanulmány ezen része elsődlegesen a német bíróságok által a közelmúltban meghozott jelentősebb döntések köré építve mutatja be a jogkimerülés problémakörét, illetve keresi a választ a nagy kérdésre: „Venni vagy nem venni? Kockáztat-e ma az, aki akár anyagi megfontolásból, akár nemes elvektől vezérelve „használt szoftver” vásárlásra adja a fejét?
A szoftverrel kapcsolatos „adásvétel” évtizedek óta vitatott kérdése a jogirodalomnak.2 Kezdve azon a kérdésen, hogy vajon a szoftver dolognak minősül-e3 és ha igen, képezheti-e tulajdonjog tárgyát?4 A legális szoftverhasználatnak három útja van:

A, vásárolni egy kereskedelmi forgalomban kapható dobozos terméket,
B, szerződés keretében (vagy akár munkaviszonyban) egyedi szoftvert fejlesztetni,
C, szabad szoftvert használni.

Tekintve, hogy az utóbbi esetben a terjesztési jog, illetve a jogkimerülés problematikája többnyire nem vetődik fel, ettől most tekintsünk el.5

A példák könnyebb megértése érdekében használjunk egy analógiát, mégpedig a könyvét. Arra a már a boltokban is kapható, közel 300 oldalas, harmadik kiadást megért műre gondoljunk, szép borítóval, melyet – ráutaló magatartással szerződve6 – szokásos piaci áron vásárolunk meg. Nem ismerjük személyesen a szerzőt, hacsak nem megyünk el a dedikálására. A pénztártól való távozás után pedig – olyan indokokkal, hogy „de hát ez a könyv nekem nem is tetszett” – azt nem vihetjük vissza.

Szoftver esetében ugyanez: vásárolunk egy, a boltban kapható operációs rendszert, kifizetjük a vételárat és átvesszük a szoftverhordozót, valamint a felhasználási engedélyt (a dobozban talált – a fogyasztóvédelmi szabályoknak megfelelően – magyar nyelvű, papír alapú, általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) formájában, vagy a program telepítésekor megjelenő „licenc”-ként,7 melyet az „Elfogadom” vagy „Accept” gomb lenyomásával nyugtázunk.8) A hordozó piaci ára néhány száz forint, az ezt meghaladó tétel pedig a felhasználási engedélyért fizetett díj.9 Azt, hogy az adott szoftverrel mit tehetünk, többnyire a szerződés szabályozza. Konkrétan megjelölve a gyakorolható jogosultságok körét (pl.: a program futtatása egy vagy több számítógépen). Az ebbe a csoportba tartozó szoftverek lényegében az eredeti fejlesztőhöz (szerzőhöz) tartozó, összes kapcsolatukat elvesztették. Az esetek jelentős részében az alapvető személyhez fűződő jogok (mint a névfeltüntetés) sem kerülnek elismerésre. Ezek a szoftverek elvesztették alkotás-mivoltukat10 és a piac törvényei szerint termékké, áruvá váltak. Ide tartoznak elsősorban a nagy szoftverházak több milliós példányszámban eladott standard szoftverei.

A Ptk.11 szabályait alapul véve a korábban megvásárolt könyvemet magamnál tarthatom, bármelyik barátomnak kölcsön adhatom, elajándékozhatom, vagy amennyiben nem tetszett, eladhatom egy antikváriumban.12 Valójában a könyv egy hordozó.

Az, hogy a programok esetében ezeket a jogaimat milyen feltételek mellett gyakorolhatom, korántsem egyértelmű.

A B, példában (egyedi szoftver) megjelölt eset pedig leginkább egy kiadói szerződéshez hasonlít. Adott igények alapján megalkotásra kerül a mű. Ebben az esetben a díj természetesen magasabb lesz, az „adásvétel” (felhasználás) feltételeit rögzítő szerződés pedig részletes és írásbeli.13 Amennyiben a kiadó tetszését nem nyeri el, jogosult azt 2 hónapon belül kijavításra visszaadni.14 A kiadói szerződés15 sokkal mélyebb tartalmú, mint az imént említett könyvvásárlási ügylet. A felek többnyire megállapodnak a kiadás időpontjáról, az eladott példányonként fizetendő sikerdíjról és ami a legfontosabb: a kiadó nem egy műpéldányt vásárol, hanem a felhasználással kapcsolatosan jogokat szerez.16 Melyek keretén belül – hasonlóan a tulajdonjog elemeihez – használhatja a művet (többszörözheti, terjesztheti azt). Egy egyedi fejlesztésű szoftver ehhez rendkívül hasonlóan viselkedik. Itt is van konkrét, egyedi szerződéses (nem csak ÁSZF-en nyugvó) jogviszony a felek között, habár a kijavításra, visszaadásra nyitva álló törvényben meghatározott időtartam a program esetleges rejtett hibái miatt 4 hónap. Ebben az esetben a lefejlesztett szoftver valóban alkotás lesz. A szoftverek jogi helyzete összetettebb, mint a könyveké. A legfontosabb különbségek egyike, hogy szoftver esetében a vagyoni jogi jogosultságok teljes mértékben átruházhatóak17 a jogosultra.
Megállapítható tehát, hogy szoftverek esetében a felhasználási szerződésnek két szintje van. Az első, amelyre vonatkozóan részletes rendelkezéseket tartalmaz a szerzői jogi törvény, a szerző és a vagyoni jogokat megszerző jogosult közötti szerződés. A második, az arctalan, szükségmegoldásként megjelenő, ÁSZF formátumú licenc, amely az adott műpéldányra vonatkozóan felhasználási jogot enged.18 A felhasználási jog módja és mértéke nyilván esetenként változó.

2. A rendelkezési jog

A felhasználási szerződések szigorú szabályai (kötelező írásbeliség, kötelező tartalmi elemek) a célból születtek, hogy a szerző érdekeinek védelmét szolgálják. A kezdetben a szerző kezében összpontosuló vagyoni jogok is arra engednek következtetni, hogy a jogalkotó elképzelése szerint e jogok időszakos, eseti vagy éppen kizárólagos átengedése fejében a szerzőt a felhasználással arányos díjazás illette meg.

Álláspontom szerint a standard szoftverek esetében azonban mind az engedélyezés természete, mind a mibenléte erősen eltávolodott az eredeti elvektől. A szoftver műpéldányával kapcsolatos rendelkezési jog esetében tehát valójában két rendelkezési jog csap össze. Egyrészt az Alkotmány és a Ptk. által nevesített, a tulajdonhoz (jelen esetben quasi tulajdonhoz19) kapcsolódó rendelkezési jog, másrészt a vagyoni jogi jogosultnak az adott műpéldányhoz kapcsolódó rendelkezési joga.

Érdemes azonban e rendelkezési jogokat egy idősíkon elhelyezve vizsgálni. Az utóbbi, terjesztéshez kapcsolódó rendelkezési jog (mely jelen esetben a már többszörözés útján létrejött, egyedi műpéldányra vonatkozik) az Szjt. hatályos szabályai szerint kimerül, mikor az anyavállalat a magyarországi forgalmazóhoz a műpéldányt eljuttatja. Ezen lépést azonban még számtalan nagy- és kiskereskedő közötti ügylet követi, melyek legvégén jut el a vásárlóhoz, azaz a felhasználóhoz a program. Az eredeti szerzőt természetesen az egyre növekvő eladási árak nem érintik, hiszen, ha munkaviszonyban programoz, akkor fizetésként, ha vállalkozóként fejlesztett, akkor meg szerződéses alapon került rendezésre az „alkotás” ellenszolgáltatása. A vagyoni jogi jogosultnak is elvileg csak az első forgalombahozatalig lehetne ráhatása az árképzésre. Ezzel egyidejűleg érdemes azt is megjegyezni, hogy a „bestseller klauzula” alkalmazására szintén csak az első felhasználási szerződéses viszonyban van lehetőség.20 Mindezen körülmények alapján kijelenthetjük, hogy míg a szerző (illetve a vagyoni jogosult) és a műpéldány közötti, „rendelkezési joggal összefüggő” kapcsolat folyamatosan gyengül, addig a vásárló tulajdon-, illetve felhasználási jogszerzése, mint legutolsó aktus igen domináns.

Ezért jelenik meg törvény erejénél fogva a felhasználási jog átruházásának lehetősége, és ezen a ponton ismételten elválik egymástól az egyedi és a tömeges felhasználási szerződés. Hiszen előbbi esetében a felhasználó az engedélyt harmadik személyre csak akkor ruházhatná át, illetve csak akkor adhatna harmadik személynek további engedélyt a mű felhasználására, ha azt a szerző kifejezetten megengedte. 21